Keresés

Panel lakás felújítás: praktikus és letisztult új otthon

None

Panel lakás felújítás: praktikus és letisztult új otthon

Panel lakás felújítása

A panel lakások mind a mai napig nagy népszerűségnek örvendenek az ingatlanpiacon. Nem véletlenül: alapvetően költséghatékonyan kialakított lakásokról van szó, amelyeket 70-es, 80-as évek nagy lakásépítési hulláma során húztak fel, elsősorban a városokba áramló munkerő lakhatásának megoldása miatt. Sokan jutottak így olyan lakáshoz, amiben fürdőszoba, modern konyha volt. Ezeknek a paneleknek kb. 50 éves élettartalmat jósoltak, ám menet közben kiderült, hogy akár háromszor több időt is kibírnak, így érdemes a felújításukra költeni.  

Panel lakás felújítás: hogyan tervezzük meg?

 

A panel lakás felújítása előtt legalább annyira fontos a tervezés, mint egy hagyományos téglaépítésű ház esetében. Ráadásul itt van még néhány szempont, amit figyelembe kell venni. Az egyik a falak kialakítása, rögzítettsége: mivel panelelemekről van szó, csak módjával lehet hozzányúlni a falakhoz, ráadásul piszkosul nehéz fúrni, vésni ezeket az elemeket, például a villanyszerelésnél nem a falba véssük a vezetéket, hanem külső csőben vezetjük el. Ezt is lehet szépen, esztétikusan elvégezni. 

A vízvezetékek elhelyezkedése is kötött, vagyis nem tudunk abban nagyon variálni, hogy melyik helyiség hová kerüljön. 

Arra is gondolnunk kell, hogy a panelben az építőanyag felszállítása, elhelyezése nem mindig egyszerű, nem beszélve a sittszállításról, tárolásról. És ehhez még vegyük hozzá, hogy a penelekben rajtunk kívül lakik még jó pár ember. Ami fontos: előre kommunikáljuk a lakóközösség felé, hogy felújítunk, nagyjából mettől-meddig fognak tartani a munkálatok. Mindig takarítsuk fel a lépcsőházban az esetleges port, építési törmeléket, még véletlenül se dobjuk a közös hulladékra az építési hulladékot, helyette rendeljünk konténert.  

Mit érdemes felújítani egy panellakásban?

 

Nyílászárók cseréje

A panel lakásokban érdemes elvégezni a nyílászárók teljes cseréjét, különösen akkor, ha a felépítés óta még nem történt felújítás még az épületben. A nyílászárók elvetemednek, elhasználódnak, ezért ezt a lépést nem érdemes átugrani. A belső ajtóknál érdemes végigondolni, hogy miként nyerhetünk több helyet az amúgy is gyakran szűkös panellakásban. Erre az egyik legjobb megoldás a fal előtt futó tolóajtó. Mivel a panelekben csak módjával lehet hozzányúlni a falakhoz. Természetesen ennek is sok előnye van, nem kell annyi kőműves munkát végeznünk, hiszen az ajtó nyitásához szükséges szerkezetet a falon kívülre helyezik el a szakemberek. Amikor az ajtót kiválasztjuk, érdemes olyan termék mellett döntenünk, amelyik esztétikailag egyszerű, nem dominál, illeszkedik a környezetébe, tartós, hétköznapi használata során szinte észre sem vesszük a jelenlétét. A fal előtt futó ajtó hátránya, hogy nem tudjuk hasznosítani azt a falfelületet, amelyre rácsúszik a nyíló ajtó.  

Vizesblokk felújítása

Mivel a panelben a vizes kiállások is kötöttek, a legcélszerűbb csak a szanitereket cserélni. A panel fürdőszoba felújításáról itt írtunk részletesebben. Természetesen meg lehet oldani azt is, hogy a kád helyett zuhanytálcát építünk be, csak arra kell figyelni, hogy legyen elegendő szintkülönbség a lefolyónak.  

Villanyszerelés 

Ahogy azt már írtuk, a villanyszerelés során nem tudjuk sajnos a falban vezetni a vezetékeket, viszont a villanyszerelési munkát nem úszhatjuk meg a felújítás során. A régebben telepített elektromos rendszerek balesetveszélyesek lehetnek, különösen azok, ahol az alumínium vezetékeket nem cserélték le a teljes lakásban (csak a nagyobb teljesítményű eszközökhöz, pl. villanytűzhely, mosógép vittek rézvezetéket). ezek a vezetékek akár fel is gyulladhatnak, amivel komoly károk keletkezhetnek a lakásban.   
Hideg- és melegburkolás

A hideg és melegburkolásnál is előfordulhat, hogy a korábbi lakó, felújító ott hagyta az eredeti építésnél beragasztott padlószőnyeget, pvc-t. Amennyiben laminált padlót szeretnénk lerakni (ami azért esztétikusabb és könnyebben tisztítható), fel kell szednünk az eredeti pvc-t, padlószőnyeget, könnyen lehet, hogy több réteget is találunk, majd kiegyenlítjük az aljzatot és mehet rá az úszópadló. Hidegburkolásnál érdemes arra figyelni, hogy ne csak esztétikus legyen a burkolat, hanem világos is, hiszen egy amúgy is kisméretű helyiségben szűkítő hatása van a sötétebb felületeknek. 
Fűtésrendszer

A panel lakás felújítása során a fűtésrendszert nem tudjuk olyan “könnyedén” átalakítani, mint mondjuk egy családi ház esetében, viszont a radiátorokat érdemes lecserélni. A legcélszerűbb a távhőszolgáltatóval felvenni a kapcsolatot, így nem kell külön engedélyeket intézni a csere végrehajtásához. 

Falak

A falak esetében szedjük le a régi tapétát, távolítsuk el a festékrétegeket és gipsszel, glettel javítsuk a sérüléseket, villanyszerelés nyomát, mielőtt a festéshez fognánk. Így egységesebb, szebb lesz a felület.    

Mire kell figyelni egy panel lakás felújítása során?

 

Aki lakott már panel lakásban, tudja, hogy ezekél az épületeknél nem lehet túlvariálni a belsőépítészeti dolgokat. Kötött helye van a vízvezetékeknek, áramnak, a vécé elhelyezkedése is sok esetben adott, a falvésés, falfúrás sem egyszerű ezekben az épületekben, hát még az oldalfalak áthelyezése (utóbbinál csak a panelek építészeti adottságaival tisztában lévő statikus engedélye szükséges). Tartófalat érthető okokból tilos átmozgatni! 

Első lépésként fel kell mérni mi az, amin lehet és mi az, amin nem lehet változtatni. Ennek fényében érdemes tervezni, ne érjen bennünket a kivitelezés során csalódás. A kötötségektől függetlenül szerencsére a panelben is ki tudunk alakítani egy szép, kényelmes lakást, de elképzelhető, hogy nem fog beférni egy mosó ÉS egy szárítógép, vagy nem feltétlenül tudunk még egy vécét elhelyezni a lakásban. De egy kis háttérismerettel és kreativitással sok minden megoldható. Például van mosó és szárítógép egyben, vagy egymás tetetjére helyezhető, külön egységet képező változatban.